2020. október 22., csütörtök

USS Stein óriáskalmár

1978-ban az USS Stein nevű haditengerészeti jármű speciális tevékenységeket folytatott a Csendes Óceánon azon belül valahol Acapulco és Ecuador között, amikor hirtelen valami hatalmassal és teljesen észrevehetetlennel találta magát szembe. Mikor ez megtörtént, a hajó hirtelen különféle súlyos technikai problémákat kezdett mutatni és a szonár rendszere (olyan műszer mely a navigációt segíti valamint észleli a víz alatti testeket) hamarosan meghibásodott, ez egy olyan probléma volt aminek hála a szerkezetet azonnali hatállyal vissza kellett fordítani a Kaliforniában található kikötőbe.
USS Stein
Megérkezésekor a hajót szárazra emelték a Long Beach Naval Shipyard-nál és a hajók javításával foglalkozó csapat munkához kezdett látni hogy mihamarabb kijavítsák a rendszerben történt károkat.
amint a szonárhoz értek azonnal feltűnt számukra az azon fellelhető gumiborítás nagymértékű sérülése. A szonár több mint 8%-át különféle vágások, karcolások és szakadások borították.
Tintahalak tapadókorongjain
elhelyezkedő kampók.
Közelebbről megvizsgálták a sérüléseket, majd észrevették, hogy a vágások egy részében kampós "karmok" akadtak bele, ezek kísértetiesen hasonlítottak bizonyos óriáskalmárok tapadókorongjai körül található horgocskákra. A probléma csak az volt, hogy ezek legalább négyszer akkorák voltak, mint a legnagyobb ismert tintahal esetén. Pár nappal később mikor a hajó átesett a javítási folyamatokon visszaküldték a tengerre hogy folytassa küldetését. A gumiba akadt majd összegyűjtött horgokat pedig tudósoknak juttatták és ők vizsgálatoknak vetették alá. Az eredmény nem volt meglepő, beigazolódott a feltétlezés: valóban egy óriáskalmár fajtól származtak, mely a tudomány számára ismeretlen. A karmok és a gumin a tapadókorongok által okozott sérülések hivatalos mérési eredményei alapján a tintahal melytől származtak legalább 45 méteres volt, melybe ijesztő belegondolni, mivel az ismert fajokból még a legnagyobbak, a Gigászkalmár (Mesonychoteuthis hamiltoni)  és az Óriáskalmár (Architeuthis dux) sem képesek 10-14 méternél nagyobbra növekedni. 
Gigászkalmár (fent) és Óriáskalmár (lent) maximális méretének összehasonlítása egy emberrel.

Mi lehetett az észlelt lény?
Azon ritka esetek egyike volt ez a találkozás, ahol az észlelt kreatúra bizonyítékot is hagyott hátra maga után, így egyértelműen kijelenthető két dolog:

1. Nem hoaxxal van dolgunk.
2. Bizonyos, hogy valami felfedezetlen óriáskalmár fajról van szó.

Miért nem találtuk meg eddig ha ekkora? Az óceán hatalmas, egy ekkora állat melynek ráadásul levegőért sem kell időnként feljönnie elveszik benne és a mélységben teljesen nyomtalanul is élhet még relatíve "mozgalmasabb" helyeken. Lehetséges, hogy ritka is. Bár ez egy egyszerűen földhözragadt dolgokkal magyarázható találkozás volt, evezzünk egy kicsit vadabb vizekre, mi van ha tényleg létezhetnek valamiféle átjárók különféle idősíkok/korok/dimenziók stb. között? Lehet, hogy igazából nem is ide tartozik ez a lény és azért nem leltünk még nyomára? Személy szerint alapból nem tartom ezt valószínűnek, de mint érdekesség felvetettem.

Valószínűleg ezek az óriások adhatták az alapot a hajókat megtámadó krakenekről és valahol várják, hogy felfedezzük őket. 

Kriptozoologia 2020
Amennyiben észleltél bármilyen titokzatos jelenséget vagy furcsa lényt mely ide tartozna, észlelésed kérlek küldd be a cryptozohu@gmail.com email címre, mi pedig feltöltjük a blogra akár névvel akár anélkül. Amennyiben nem szeretnéd, hogy észlelésed felkerüljön, kérünk abban az esetben is oszd meg velünk tapasztalatod, mivel így fontos és számunkra érdekes információkhoz juthatunk. Köszönjük!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése