A Partridge Creek Bestiája

A Yukon vidék.

 Mai cikkünkben a távoli, vadregényes és hűvös Yukon vidékre fogunk ellátogatni, mely Kanadában, annak is a leginkább Észak-nyugaton fekvő területén található, olyan vidék ez, ami tulajdonképpen teljesen lakatlan, területét rengeteg erdőség, felfedezetlen hegyes-dombos táj alkotja, élőhelyei fajgazdagok, számos nagyobb méretű faj is otthonának mondhatja ezeket a területeket, például a karibuk és a barnamedvék, pézsmatulkok és bivalyok, a régió ezen tulajdonságai alapján tehát tökéletesen kijelenthető az a megállapítás, hogy a szóban forgó hely egy eszményi élőhely lehet vagy lehetett bármilyen ritka, ma még felfedezetlen, akár nagyobb testű ragadozó állatfajnak is, olyannak, mint például a Partridge Creek bestiája, melyről eme cikkben szó lesz. 

Sarki fények a Yukon erdői felett

A lényhez mindössze pusztán két ismert észlelés kötődik, és mind két eset az 1900-as évek legelején esett meg.

A Partridge Creek Bestia

Az első észlelés 1903-ban történt, gazag vadvilága miatt a Yukon bizonyos régióit rendszeresen látogatták vadászok és prémvadászok azaz "trapperek" is, szóval ebből adódóan, mivel más nem igen járta e vidéket, ők voltak azok, kik legnagyobb eséllyel botlottak bármi szokatlan állatba, nem is máshogy esett meg a találkozás a lénnyel. Két vadászatra indult személy, név szerint James Lewis Buttler és Tom Leemore karibura vadásztak Clear Creek közelében, mikor az általuk becserkészett állat egyszer csak megriadt, és gyors menekülésbe kezdett, miközben ők teljesen csöndben voltak, így a riadalmat nem okozhatták. Amikor körbenéztek, hogy mi kelthetett félelmet a vadban, hatalmas madáréra emlékeztető nyomokat leltek a hóban, melyek egy mély szurdokon át vezettek. Később találkoztak Georges Dupuy-al és Fr. Pierre Lavagneux hittérítő atyával, valamint öt megnevezetlen indiánnal, akiknek elmesélték a történteket, ezt ők többnyire kétkedve fogadták, de egy kis tanácskozás után mindannyian beleegyeztek, hogy az ismeretlen nyomokat hátrahagyó teremtmény után eredjenek, megbeszélték hát, hogy következő nap visszatérnek. Az első pár alkalommal sikertelenek voltak a lény felkutatását illetően, egyik alkalommal, mikor letáboroztak, és visszatértek a táborba, kis idő múltán egy rettenetes, mély, "ordítás" zavarta meg a tajga csendjét, hirtelen meglátták a szörnyeteget egy szurdok túloldalán, körülbelül 10 percig volt a látóhatárukon belül, ekkor jól meg tudták figyelni az állatot, orrán szarv szerű képződmény ült testét pedig a vaddisznó sörtéire emlékeztető durva szálakból álló sötét bunda fedte, méreteit tekintve körülbelül 16 méteresnek becsülték, és akár 40 tonnásnak. A lény felbőgött majd hamarosan eltűnt a távolban, ekkor az embereink is összeszedték holmijaikat, mert nem szerettek volna a területen tovább maradni egy ilyen rettenetes bestia közelében, majd amint készen álltak, elindultak Amstrong Creekbe. Georges Dupuy ekkor táviratot küldött a kormányzó részére, melyben leírta az általuk tapasztalt nem mindennapi élményeket, és hogy ezen okból küldjön oda egy 50 főből és kutyákból álló csapatot expedícióra, viszont ezt ő erős szkepticizmussal fogadta, és ebből kifolyólag Dupuy kérése nem valósult meg. 

Valahol a Yukon vidéken. 1918

A lény második és egyben utolsó ismert észlelése 1907-ben esett meg, ez nem lett olyan mértékben dokumentálva, mint az első. Georges Dupuy ekkorra már rég hazatért Franciaországba, majd egy napon Lavagneux atya levelet küldött részére, melyben közölte vele, hogy az indiánok több alkalommal szokatlan módon elfogyasztott kaributetemeket találtak, valamint ő maga a lényt is megfigyelte, amint az szájában egy elpusztult szarvas maradványait vitte.

A történet hihetőségét számos korai paleontológus, köztük Richard Lydekker elvetette az akkori pontatlan ismeretekre alapozva, mondván, hogy -"Ez az egész történet már első ránézésre is minden tudományos szemszögből teljességel elképzelhetetlen, a dinoszauruszok kizárólagosan meleg éghajlatokon éltek, nem a jeges sarkokon." 

Mivel ezen észlelések már jóval több, mint száz éve estek meg, valószínűleg soha nem tudjuk meg, mivel is találkoztak össze, Lavagneux azt állította, ez egy Ceratosaurus lehetett, mivel ez az állat hasonlított leginkább az általuk megfigyeltre. De vajon ténylegesen ezt bizonyítják a leírások? 

Vegyük hát át a szemtanúk által látott tulajdonságokat.

• Leginkább Ceratosaurusra emlékeztet, vagy valami más, ismeretlen Theropoda dinoszauruszra

• Testét sötét, vaddisznóéra emlékeztető, durva és hosszú sörték borították, ma már tudjuk, hogy a dinoszauruszok tollakkal is rendelkeztek, és mivel ez az állat dinoszaurusz lehetett így kijelenthető, hogy ezek primitív sörteszerű tollak voltak, nem szőr.

• Két lábon jár és háromujjú lábnyomokat hagy maga után a hóban.

• Orrán egy szarv szerű képződmény foglalt helyet.

• Ordításra emlékeztető hangot hallat.

• Nem tettek említést feltűnően krokodilszerű fejről és nagy fogakról, az állatnak ajkai lehettek.

• Az állat méretét 15 méter körülire és megközelítőleg 40 tonnásnak írták le, ebben 100%-ig biztos vagyok, hogy tévedtek, mert nehéz megbecsülni egy általuk sosem látott alkatú élőlény valós méreteit. Személy szerint azt mondanám, olyan 8-9 méter hosszú lehetett, esetleg 10, és nem több 5-9 tonnánál, hogy miért? Amennyiben valóban dinoszauruszról van szó, annak bizony súlya jóval kevesebb, mint aminek első ránézésre gondolnánk, csontjaik üregesek voltak, valamint különösen fejlett légzőrendszerük (a tüdejükhöz légzsákok csatlakoztak) is sokat könnyített testükön. Ezen tulajdonságok az utolsó élő Theropoda dinoszauruszok, a madarak között is megfigyelhetők.

Vegyük most végig azt, hogy ezek alapján, milyen lehetőségek állnak rendelkezésre az állat kilétét illetően. 

Yutyrannus huali 
Alkotó: Mark Witton

1. Ismeretlen Theropoda dinoszaurusz: Furcsa, de ez a lehetőség kerül a legesélyesebb helyre, a tudomány régen hibásan, részben a mai hüllők ismerete alapján képzelte el a nem madár dinoszauruszokat, úgy, mint forró trópusokon élő, nagytestű, primitív, két lábon járó, hidegvérű pikkelyes gyíkok, amelyek mindenféle külső ok nélkül kipusztultak, mert olyan életképtelen evolúciós zsákutcák voltak, viszont ahogy egyre több leletet fedeztek fel az évtizedek folyamán, elkezdődött a "Dinoszaurusz-reneszánsz". A kép drasztikusan változott ezekről a csodás és érdekes ősi hüllőkről: lassan-lassan kiderült, hogy ezek az élőlények igazából nagyon is fejlettek voltak, nem voltak primitívek, hanem csontjaik növekedése alapján melegvérű és mezoterm, aktív hüllők voltak, melyek a föld minden kontinensén és minden éghajlati zónájában megtelepedtek, a fagyos tajgáktól, a szavannákon és sivatagokon át, egészen a dzsungelekig, sőt, egyesek a vízbe is bemerészkedtek. Testüket gyakran teljes vagy részleges tollbunda fedte, mely a legtöbb esetben különbözött a mai madarak tollazatától, hiszen sokuk nem repülésre használta, csak a testük hőmérsékletének szabályozására kellett, ám ettől függetlenül, ezek a tollak a mai madarakéval homológok voltak, csak változatosabb formákat mutatott a tollak alakja funkciótól függően. Légzőrendszerük ez mellett igen jól alkalmazkodott a mezozoikumban többnyire alacsony oxigénszinthez, a triászban például oly alacsony oxigénszint volt jelen, /10-15%/ hogy nem gyúltak erdőtüzek a leletanyagok alapján, ezt a fejlett tüdőt madár leszármazottaik is örökölték, és a fárasztó repülésnél igen jó hasznát veszik. Részben ez az említett perm végi oxigéncsökkenés is hozzájárult a perm-triász közti nagy kihaláshoz, mikor sok ízeltlábú és ősi emlősféle tűnt el és ez a lecsökkent oxigénszint annak egyfajta utóhatása volt, ekkor jelentek meg és terjedtek el a dinoszauruszok ősei is, és részben fejlettségük miatt tudták eluralni az emlősök elől a teret. Valamint az is kiderült, hogy nem csak úgy eltűntek ezek az állatok, hanem valójában egy hatalmas kataklizma vetett véget uralmuknak: balszerencsés szögben, balszerencsés kőzetanyagba csapódott aszteroida és annak apokaliptikus következményei végeztek többségükkel, és a föld akkori élővilágának nagy részével, de nem tűntek el teljesen, hiszen néhány apró madár túlélte a kataklizmát, és ma az eget uralják. Tehát jól láthatjuk, hogy az idők alatt a dinoszauruszokról összegyűlt tudásanyag, milyen mértékben különbözik attól, melyet az 1900-as évek legelején gondoltak róluk, ha a Partridge Creek bestia egy hoax lenne, értelemszerűen az akkori tudást kellene tükröznie, egy párás esőerdőben, magát lomhán vonszoló, hidegvérű gyíkot kellett volna leírniuk az embereknek, de nem ez törént! A 2020-as évek modern ismereteinek teljesen megfelelő dinoszauruszt írtak le, egy aktív, melegvérű állatot, tollakkal. Ezt az esetet egyszerűen nem lehet magyarázni azzal, hogy "hoax" vagy bármi más élőlény félreazonosítása. Leírása alapján egyértelmű, hogy egy Theropoda dinoszauruszról van szó, ám van egy kis baj, egyszerűen nem lehet besorolni ismert Ceratosaurus fajnak, mert csak az orrán említettek szarv-szerű kinövést, míg egy Ceratosaurus esetén a szem felett is kellett volna lennie ilyennek, bár kisebbeknek, illetve a Ceratosaurusok már a kora krétában (kb 150 millió éve) kihaltak, másrészt az ősi Ceratosaurusok testén minimális tollazat lehetett, hiszen nagytestűek és meleg éghajlaton éltek, persze ha hideg égövbe kerültek volna, idővel képesek lettek volna alkalmazkodni úgy, hogy generációk alatt a vastagabb bundájúak bizonyulnak sikeresebbnek a tundrán. Ha nagyon Ceratosaurust akarunk belelátni, erre van egy elméletem, lehet a sarkvidék egy kis refúgiumként szolgált egy Ceratosaurus faj számára mely a hosszú idők alatt nyilvánvalóan változott, majd túlélt a modern időkig? Igazából az lenne furcsa, ha tökéletesen Ceratosaurus szerű lenne a leírás, mert az állatok az évmilliók alatt többé-kevésbé változnak.

Ceratosaurus
Alkotó: Jonathan Harris

 Az is lehet, hogy valami más, a kataklizmát túlélt kistermetű Theropoda alakult csúcsragadozóvá a sarkvidéken, és nagytestű emlősök elejtésére specializálódott, ha nem Ceratosaurus vagy azzal rokonságban álló állat volt, akkor minden bizonnyal egy Tyrannosaurida lehetett, a kréta végén az északi sark hideg régióiban ilyen állatok voltak a csúcsragadozók, mint például a Nanuqsaurus hoglundi (magyarra fordítva "jegesmedve gyík"). Bár valószínűleg nem rendelkezett a kriptidünknél leírt orrtarajjal, mivel a dinoszauruszok nagyon vizuális állatok voltak, így sokszor különféle fejdíszeket, színes tollakat növesztettek, hogy elkápráztassák leendő párjukat. Teljesen elképzelhető, hogy egy Nanuqsaurus vagy valami nagyon közeli rokona túlélte a kihalást a sarkokon, majd az évmilliók alatt kialakult egy olyan faj, aminek az orrán szarv szerű képződmény foglalt helyet. 

-Majdnem lemaradt, ugye feltűnően kilógó fogakat nem említettek, ma egyre valószínűbb, hogy ezek az ősi állatok olyasféle ajkakkal rendelkeztek, melyek fogaikat eltakarták, mikor szájuk csukva volt, olyan ajak volt ez, mint a mai szárazföldi hüllők nagy része esetén (gyíkok és kígyók, tuatarák). Talán ez is plusz pont a hihetőségre.

Alaszka a kréta kor végén.

2. Nem dínó, hanem a konvergens evolúció játéka: A konvergens evolúció olyan folyamat, mely során az élőlények hasonló körülmények nyomására, hasonlóvá fejlődnek, ezért például egy idegen bolygón amely a földhöz hasonlatos, a vízben valószínűleg olyan halak úszkálnak mint a mi halaink, ha hasonlóan kialakultak a gerincesek, ha nem így történik, felépítésre akkor is hasonlóak lesznek, mert úszáshoz az az ideális testalkat, a repülő állatoknak pedig ugyan úgy szárnya lesz stb. Rengeteg példa van erre a természetben, itt is lehet ilyesmi történt? De ha igen miből alakulhatott ki egy ennyire dinoszaurusz szerű állat? Van egy tippem rá, az amerikai kontinensen máig megtalálhatók különféle krokodilok és aligátorok, évmilliókkal ezelőtt Dél-Amerikában még éltek szárazföldi krokodilok is, melyek nagy emlősökre vadásztak, és már a múltban is bizonyította ez a csoport, hogy képesek Theropoda dinoszaurusz-szerű lényekké fejlődni. A triász során éltek úgynevezett Poposauridae krokodilfélék, melyek rettentően dinoszaurusz szerűek voltak, két lábon jártak, és felépítésre is hasonlítottak a ragadozó dinoszauruszokra. Teljesen elképzelhető, hogy lejátszódott ismét egy ilyen folyamat, és kialakult egy szárazföldi, kétlábon járó, melegvérű faj, mely aztán kifejlesztett egy szőrszerű kültakarót elsőnek érzékelésre, mint a bajusszálak, majd ez tovább kiterjedt a testre és a hideg elleni védelemmé vált, bár ilyenre sem kihalt, sem élő krokodilféléknél nincs bizonyíték, de elméletben lehetséges, hiszen két teljesen különálló ágon is megjelentek hasonló szálakra emlékeztető struktúrák, az Ornithodirák (pteroszauruszok, dinoszauruszok) tollai és a Synapsidák/Cynodontiák (mai emlősök és proto-emlősök) szőre. Tehát nem lehetetlen, hogy egy furcsa krokodilfélével találkoztak össze.

A kinézet megtévesztő, a képen nem egy dinoszaurusz, hanem egy ősi krokodilféle látható, a Poposaurus gracilis. Alkotó: Gabriel N. U.

3. Hoax: Bár nagyon hihető a történet, mert majdnem 120 éve, amikor a tudomány még semmit nem ismert szinte a dinoszauruszokról, valakik láttak valamit, ami teljesen beleillik a dinoszauruszok modern ismeretek alapján alkotott teljesebb képébe és szembeköpi az akkori idejétmúlt és hiányos tudást, azért erre a lehetőségre is látok esélyt, mert bizonyítékok hiányában a hoaxra szinte mindig van valamennyi esély, így muszály felhoznom ennek a lehetőségét is. Meg is magyarozom, miért tartom lehetségesnek, "szőr" (ami ma tudjuk hogy toll lenne dinoszaurusznál) Lehet gondolták, sarkvidéki, hát legyen szőre, hogy hihetőbb legyen, ha már sarkvidéki legyen melegvérű is, hogy ne fagyjon meg. Viszont ellene is szólnak bőségesen dolgok a hoaxnak lehetőségének, mégpedig, hogy akkor miért pont egy dinoszauruszt választottak volna az átverés alapjául, mikor ott egy csomó más lehetőség, amit akkoriban még jobban elhihettek volna az emberek, mint egy ilyen "szőrös sarki dínót". Mármint valószínűleg egyszerű sasquach szerű lényt sikeresebben használhattak volna átverésre, mint egy ilyet, nem csoda, hogy az expedíció nem valósult meg, ez mellett ugyebár, említettem azt is, hogy híres paleontológusok kritizálták a történetet-az akkori hiányos ismeretanyag alapján, ami mára meg lett cáfolva. Akkoriban egy ilyen dinoszaurusz leírás olyan lett volna, mintha valaki ma azt mondaná, hogy egy tűzokádó pikkelyes elefánt rohangál az utcán, és legeli az autók kerekét, elhinné ezt bárki? Nem, ahogyan az érmelléki kuglófember után sem küldene expedíciót egy épeszű kormányzó sem. Számomra még ez az, ami hihetővé teszi a történetet, és valamelyest elveti a hoax lehetőségét.